ÖNSZERETET KIHÍVÁS
.
Az emberek többsége állandó harcot vív magával legbelül. Önmagunkkal vagyunk a legkritikusabbak és képesek vagyunk ezzel fájdalmat okozni magunknak. Amikor nem szeretjük magunkat, másoktól várjuk, hogy szeressenek. A belső harcunk a külvilágban számos konfliktushoz és problémához vezet, ezért ahhoz, hogy ezt megszüntessük, el kell indulni az önszeretetet útján.
Ezért a júliusi kihívás célja, hogy megtanuljuk napi szinten békét kötni önmagunkkal és megbocsátással, együttérzéssel és szeretettel fordulni önmagunk felé. Ezáltal az agyunkat arra programozzuk, hogy a negatív belső párbeszéd helyett képesek legyünk szeretettel fordulni önmagunkhoz, bármit is tettünk, mondtunk, hibáztunk a múltban, és fogadjuk el az összes érzésünket ítélkezés nélkül.
AZ ÖNSZERETET KIHÍVÁS MENETE:
» 3 héten keresztül 3 fajta gyakorlat
» 21 napon keresztül gyakoroljuk az Új Önszeretet és Együttérzés Meditációt
» Írásos gyakorlat minden este lefekvés előtt
Legyen nálad a füzeted minden gyakorlás alkalmával, hogy feljegyezd a tapasztaltakat.
FONTOS! A TANFOLYAMHOZ A MEGVÁSÁRLÁST/KUPON FELHASZNÁLÁSÁT KÖVETŐEN 30 NAPIG FÉRSZ HOZZÁ.
1. HÉT – MEGBOCSÁTÁS ÖNMAGUNKNAK
Itt az ideje, hogy megbocsássunk önmagunknak. Ez az első lépés az önszeretet felé. Minden ember hibázik az életében, amiből sokat tanulunk. Mégis képesek vagyunk folyamatosan bántani és ostorozni magunkat a múltban elkövetett hibákért.
ELŐKÉSZÜLET: Az első napon írj egy levelet önmagadnak, amiben megbocsátasz magadnak mindenért, amiért bűntudatod van vagy bántod magad.
1. Reggeli gyakorlat
– Végezd el az Önszeretet és Együttérzés Meditációt
– 7 napon keresztül végezd ugyanezt a feladatot minden reggel.
2. Napközbeni gyakorlat (opcionális)
– Végezd el az Önszeretet és Együttérzés Meditációt
– 7 napon keresztül végezd ugyanezt a feladatot minden reggel.
3. Esti gyakorlat
– Mindennap vedd elő a megbocsátó levelet, amit önmagadnak írtál és a tükör előtt olvasd fel magadnak. Érezd, hogy ahogy kimondod ezeket a szavakat, egyre könnyedebbé válsz napról napra
– Kiegészítheted a levelet minden egyes nap új dolgokkal, ha úgy érzed történt aznap olyan dolog, amiért meg kell bocsátanod magadnak!
– Miután elmondtad, adj egy óriási ölelést magadnak és mondd: ANNYIRA SZERETLEK!
2. HÉT – BÜSZKESÉG ÖNMAGUNKKAL KAPCSOLATBAN
Annyi mindent elértél már az életedben, megdicsérted magad érte? Itt az idő, hogy büszke légy magadra az eddig elért sikereidért, mert VAN MIÉRT. Ezen a héten a pozitív érzéseket erősítjük önmagunkkal kapcsolatban.
ELŐKÉSZÜLET: Írd össze, hogy eddigi életed során miket értél el. Lehetnek kis dolgok, lehetnek nagy dolgok is. Mire vagy büszke az életedben?
1. Reggeli gyakorlat
– Végezd el az Önszeretet és Együttérzés Meditációt
– 7 napon keresztül végezd ugyanezt a feladatot minden reggel.
2. Napközbeni gyakorlat (opcionális)
– Végezd el az Önszeretet és Együttérzés Meditációt
– 7 napon keresztül végezd ugyanezt a feladatot minden reggel.
3. Esti gyakorlat
– Mindennap vedd elő azt a listát, amit írtál az elért eredményeidről, amire büszke vagy, és a tükör előtt olvasd fel magadnak. Érezd, úgy hogy előtte elmondod: “BÜSZKE VAGYOK MAGAMRA, MERT….” Ahogy ahogy kimondod ezeket a szavakat, egyre jobban növekszik az önbizalmad.
– Kiegészítheted a levelet minden egyes nap új dolgokkal, amikre aznap büszke vagy, mert elértél valamit! Biztos vagyok benne, hogy lesz ilyen, mert csodálatos vagy! Én már most nagyon büszke vagyok Rád!
– Miután elmondtad, adj egy óriási ölelést magadnak és mondd: ANNYIRA SZERETLEK!
3. HÉT – HÁLA ÖNMAGUNKNAK
Eljött az ideje annak, hogy ne csak másnak adjunk hálát, hanem saját magunknak is. Hiszen mi vagyunk az a személy, aki végigjárta azt az utat, ami mögötte van, aki felvállalta az önismereti út minden jó és kevésbé jó oldalát. Az rendben van, hogy büszke vagy magadra, de megköszönted-e magadnak azt, hogy elindultál, hogy nem adtad fel, hogy mindennap teszel a fejlődésedért? Akkor most itt a nagyszerű lehetőség, hogy megtedd.
ELŐKÉSZÜLET: Írd össze, hogy eddigi életed során miért vagy hálás önmagadnak. Bármit leírhatsz, amiket megtettél vagy amiket nem tettél meg és hálás vagy érte.
1. Reggeli gyakorlat
– Végezd el az Önszeretet és Együttérzés Meditációt
– 7 napon keresztül végezd ugyanezt a feladatot minden reggel.
2. Napközbeni gyakorlat (opcionális)
– Végezd el az Önszeretet és Együttérzés Meditációt
– 7 napon keresztül végezd ugyanezt a feladatot minden reggel.
3. Esti gyakorlat
– Mindennap vedd elő azt a listát, amit írtál arról, hogy miért vagy hálás önmagadnak, és a tükör előtt olvasd fel magadnak. Érezd, úgy hogy előtte elmondod: “HÁLÁS VAGYOK ÖNMAGAMNAK, MERT….” Ahogy ahogy kimondod ezeket a szavakat, egyre jobban növekszik a hála és az elismerés érzésed önmagad felé.
– Kiegészítheted a levelet minden egyes nap új dolgokkal, amiért aznap hálás vagy önmagadnak (pl. csinálod ezt a kihívást) Tanuld meg kifejezni a háládat önmagadnak is mindennap!
– Miután elmondtad, adj egy óriási ölelést magadnak és mondd: ANNYIRA SZERETLEK!
PLUSZ FELADAT (opcionális)
Írj egy levelet a legközelebbi barátaidnak, és kérdezd meg, hogy miért hálásak neked. Fel is hívhatod őket és kérd, hogy mondják el, milyen lenne az életük, ha Te nem lennél az életük része. Természetesen oda-vissza elmondhatjátok egymásnak ugyanezt. Ez egy nagyszerű gyakorlat, ami segít kapcsolódni a másikhoz, önmagadhoz, növelni a szeretetet a kapcsolataidban és az önszeretetet is.
Szeresd magad annyira, hogy az opcionális napközbeni feladatokat elvégzed, ha kiestél a nyugalom állapotából és válaszd azt, hogy visszatérsz hozzá, amilyen gyorsan csak tudsz. Sokkal hatékonyabbá válik így a kihívás.
Végezetül kérünk, írd meg az élményeidet, a csodáidat, a megtapasztalásaidat, amit a kihívás alatt és a kihívás után tapasztaltál az info@galikklara.com e-mail címre.
Jó meditálást!
Meg tudod csinálni! 🙂
Szeretettel,
Klári